Tanárként, kutatóként, filozófiai gondolkodóként Karácsony Sándor: alap. Miért is az? Mert mindennek, amihez nyúlt, figyelte a társaslélektani hátterét. A magyar pedagógia, tanítás a magyar lét alapja kellene legyen. Hogy amit felépítünk, ne idegen mintákat kövessen, hanem szervesen épüljön fel abból, ami a mi rendkívül gazdag kulturális örökségünk. Ezt ismeri fel Karácsony Sándor a 20. század első felében. Tóth János írása.
Karácsony Sándor 1891. január 10-én született a Hajdú Vármegyében, az 5000 lelkes virágzó nagyközségben, Földesen. A ’48-as szabadságharc előtt a települést szabad birtokosok és kisnemesi előjogokkal rendelkező úgynevezett kuriális nemesek lakták, akik a Kárpát-medence egyik legjobb termővidékén gazdálkodtak.
Édesapja, Karácsony Zsigmond jómódú földbirtokos, okleveles mezőgazda és rendkívül művelt ember volt édesanyja pedig a balmazújvárosi református lelkipásztor leánya. Karácsony helyben járt elemibe, az itt eltöltött éveiről a Holdbéli diákélet c. pedagógiai regényében adott számot. Az elemi elvégzése után pedig a nagy hagyományokkal rendelkező Debreceni Református Kollégiumba íratták szülei.
A diákévei elején elhatározta, hogy tanár lesz.
„1902 őszén írattak be Debrecenbe elsős gimnazistának. Szeptember 10-én 8-tól 9-ig volt az első latinóránk. A 9 órai tízpercben láttam meg világosan, hogy az Isten is tanárnak szánt. Attól fogva ösztönösen is, tudatosan is készültem erre a pályára. Figyeltem, kritizáltam, töprengtem, terveztem, milyen az ember, ha tanár”.
(Ocsúdó Magyarság, 1942)
A család a hagyományoknak megfelelően mezőgazdásznak szánta, de ezek után természetes, hogy másra vágyott. Érettségi után a Budapesti Tudományegyetem (mai ELTE) magyar-német szakos hallgatója lett - és utazott. Számos Nyugat-európai iskola vendékdiákja volt: München, Bécs, Graz és Genf egyetemein foglalkozott a modern nyelvészet tanaival, a stilisztikával, a néplélektannal és a folklorisztikával. De közbeszólt a történelem: Karácsony mint sorköteles a kötelező gyakorlatot az Isonzó partján végző katona és tiszt, az 1914-es hadüzenet után a kelet-galíciai (Lemberg-i) frontra került. A harctéren olyan súlyosan megsebesült, hogy egész életében két két bottal kellett járnia. 1915. december 12-étől hadirokkant tartalékos főhadnagyként Mahrisch-Weisskirchenben, a mai Hranicban (Csehország) lévő katonai középiskolában tanított, több tantárgyat németül. 1917–18-ban pótolta a világháborúban való katonáskodása miatt elmaradt félévet, és 1918-ban megkapta tanári oklevelét. 1918 szeptemberétől a kassai főreálban tanított. Az itt szerzett nevelési tapasztalatait írta meg később A siccki banda címen megjelent pedagógiai regényében. Ekkor alakult ki a nyelvi neveléssel kapcsolatos, egészen új felfogása.
Az egyik gondolata szerint az iskola nem a legjobb hely, mert „ azok kérdeznek, akik tudják a választ és azoknak kell felelni, aki meg nem tudják a választ. (…) A pedagógus nem lehet elkeseredett, megtorpant ember, mert a pedagógusnak egyetlen karizmája van: a jövőbe vetett hit optimizmusa.”
A Zrínyi és a Csucsai Front
1919. nyár elején Pestre került, ahol eleinte tantervvel kapcsolatos tervezőmunkákat végzett, de mivel mindenáron tanítani akart, így az irodát hátrahagyva tanárnak állt a józsefvárosi Zrínyi Miklós Gimnáziumban. ( Itt lett tanítványa Lükő Gábor is, aki szellemi irányvonalát a későbbiekben is követte, a róla szóló cikkünket itt olvashatja ). Megalapította az iskolában a Csucsai Front nevű, művészeteken és néplélektanon alapuló tehetséggondozó önképző közösséget. Karácsony később könyvet is írt a közösség történetéről, melyben különleges leírást ad a korabeli iskolai állapotokról, tanár és diák viszonyáról. A kötetet Komlós Aladár így jellemezte:
Karácsony 1919 decemberében megismerkedett Megyercsy Bélával és a protestáns Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) munkájával. A KIE serdülő foglalkozásaiból nőtt ki később a magyarországi cserkészet Teleki Pál hatására. Karácsony Sándor csakhamar országos hírű cserkészvezető lett, nyolc évig töltötte be a Magyar Cserkészszövetség társelnöki pozícióját Sík Sándor mellett. Nevéhez fűződik a néptánchagyományainkat a korban nemzetközi szintre emelő regöscserkészet megalapítása - és a szövetség tiszteletbeli elnökévé is választották.
Karácsony 1922-ben írta meg doktori disszertációját a Hajdúság kilenc községe néplélektanáról, amelyet 1924-ben védett meg A népiskolai reform és az alsónéposztály lelki alkata címmel. 1929 májusában a Debreceni Tudományegyetem bölcsészeti karán a filozófia, a pedagógia és a magyar nyelvészet doktorává avatták. Ugyanitt 1934-ben magántanári habilitációt szerzett pedagógiából.
Kevéssé közismert Karácsony Sándor szerepe a Klebelsberg Kunó által meghirdetett közoktatási reformban. Pedig ő volt egyik alapembere. Klebelsberg megteremtette az infrastrukturális felételeket, Karácsony Sándor pedig a szellemi és pedagógiai rendszerelméletét adta a reformnak.
Gondolkodásában a pedagógia, a nyelvészet, a filozófia és a pszichológia szorosan összekapcsolódott. Sajátos magyar pedagógiai rendszert dolgozott ki, amely a közösségi nevelésen és az anyanyelvi gondolkodás fontosságán alapult. Fő tézise az volt, hogy az ember személyisége a közösségben formálódik. Szerinte a nevelés nem egyéni folyamat, hanem egy közösségi élmény, amelyben a tanuló aktív szereplő, nem pedig passzív befogadó.
A gyökerek fontosságága mellett a szabad művelődés fontosságát is hangsúlyozta. Hogy nem az a fontos, hogy hová születik az ember, hanem az, hogy műveltsége által, melyet folyamatosan fejleszt, mivé lesz. És a folyamatban rendkívül fontosnak gondolta a tanárok, pedagógusok szerepét.
„Önmagában az ember - … nem is ember. Örömünk, boldogságunk, jólétünk forrása a másik ember. Csak ketten alkotunk egyet, mert az egyik minden vonatkozásban függ a másiktól. Ebben benne foglaltatik, hogy a diák is ember, mindegyik egy másik ember, akihez a pedagógusnak úgy kell viszonyulnia, hogy megértsék, kiegészítsék egymást”.
Karácsony Sándor és a népiség
Karácsony szellemi rokonságban állt a 20. század első felének népi mozgalmával, amely olyan gondolkodókat és írókat foglalt magában, mint Németh László, Illyés Gyula vagy Erdei Ferenc. A népi mozgalom célja az volt, hogy a magyar társadalom fejlődését ne a nyugati minták szolgai átvétele, hanem a magyar parasztság és a népi kultúra sajátos értékei alapján képzelje el. Karácsony ennek a gondolatnak a pedagógiai és nyelvfilozófiai vetületével foglalkozott.
Munkásságában kiemelt szerepet kapott a népiség, amelyet elsősorban közösségi szemléletként értelmezett. Szerinte a népi kultúrában a magyar nép hagyományai, nyelve, gondolkodásmódja és társadalomszerveződése egyszerre jelenik meg. Nem csupán folklorisztikai értelemben foglalkozott a népi kultúrával, hanem mélyebb társadalmi és pedagógiai jelentőséget tulajdonított neki.
Karácsony Sándor a nevelés alapjait kívánta megreformálni az iskola- és az óvodaszervezés szintjén. Felismerte, hogy az iskolai program nem tudja áthidalni a kulturális élet kettéosztottságának problémáját. Nem tud mit kezdeni a magaskultúra/ népi kultúra felosztással. És látta a következményét is ennek: hogy a gyerekek elfelejttetik az iskolában azt a műveltséget és orális kultúrát, a népdalokat, a népi imádságokat, gyermekjátékokat, a népköltészet elemet, a rítusokat, amelyeket magukkal hoztak az iskola megkezdésekor.
„A magyar falu elvesztette a magyar kultúrával való eleven kapcsolatát még a XVII. század vége felé s attól kezdve szellemi kultúréletet tulajdonképpen nem is élt. A magyar intelligencia végigcsinálta az európai kultúrmozgalmakat s azokkal egy időben, sőt egy iramban jutott el a XX. századig. De azáltal, hogy a faluját maga mögött hagyta, megszakította az érintkezést saját kultúrájának ősalapjával.”
Karácsony Sándor volt az első, aki felveti: ne improvizatíve tanítsunk népi kultúrát a gyerekeknek. Szerinte pedagógia építsen a gyökerekre, arra a közösségi lélekre, azokra a közösségi megnyilvánulásokra, amelyek helyben vannak. Ezzel igazából azt is mondja, hogy az ismeretszerzés folyamata feleljen meg a nép saját észjárásának.
Modelljét sokan ma is elsődleges nevelési modellnek tartják, sőt, ma ez az elv az oktatás több területén is visszaköszön. Pl. a kooperatív tanulásban vagy az élmény-alapú oktatásban. A kooperatív tanulás ugyanis nem más, mint közösség. Az élmény-alapú oktatás pedig a tapasztalati alapon szerzett ismereteket jelent. Így lesz a nevelés egy élő, párbeszéd alapú folyamat.
Források: Karácsony Sándor művei
Virt László – Magyar nevelés, népi gondolat, Pilisvörösvár, 2017.
Komlós Aladár - A csucsai front - Egy tanár és egy osztály története In.: Nyugat 1931 12. szám
