Mi az az angyaljárás? Milyen, mikor a pásztorok zajongva űzik a gonoszt ahelyett, hogy misén lennének? És hogy kerül mákostészta a szenteltvíztartóba? Különös karácsonyi szokások nyomában a tunderpajta.kultura.hu-val!
Termőág. A magyarok karácsonyfája évszázadokon át egy lakodalmi életfához hasonlító kivirágoztatott vagy feldíszített ág volt, gyakran színes papírba tekerve, melyet almával, dióval, mézeskaláccsal ékesítettek és az asztal fölé függesztettek a parasztházakban a téli napforduló idején. Csak lassan, az 1800-as évek végétől az 1900-as évek közepére terjedt el a fenyőállítás szokása.
A karácsonyfa-állítás Ausztriából érkezett hozzánk, és az arisztokráciától a polgárságon át a munkásokig ill. a nagybirtokosoktól a falusi értelmiségen át a parasztokig fokozatosan terjedt el az egész Kárpát-medencében. Történeti feljegyzések szerint Brunswick Teréz grófnő, az óvoda-alapító állította az első karácsonyfát a martonvásári családi kastély kertjében 1824-ben - melyet ekkor még az ovisok nem csodálhattak meg, hiszen Brunswick grófnő az első kisdedóvót majd csak négy évvel később, 1828-ban alapítja meg Budán, az Attila úton.
A karácsonyfa-állítás szokásának elterjesztésében azonban nagy szerepe volt az óvodáknak, iskoláknak, árvaházaknak és kórházaknak. Míg a nagyiparosok majd a polgárok az arisztokratákat utánozva vittek zöld fenyőt lakásaikba a városokban, a paraszti kultúrába a nagybirtokosok és az iskolai tanítók közvetítésével jutott el a karácsonyfa. Nyugat-Magyarországon sokáig a termőághoz hasonlóan nem állították, hanem felfüggesztették a fát.
A fenyőállítás szokásának elterjedését egészen különös módon az első világháború gyorsította fel: a közös osztrák/magyar ezredekben a magyar katonák mind találkoztak a karácsonyfával - így hazatérve már otthonukban is fát állítottak.
A faállítással párhozamosan terjedt el az ajándékozás szokása is. Angyaljárásnak nevezték, mikor december 25-26-án a rokonok (általában keresztszülők) az ajtó alatt dugdostak be mézes pogácsát, diót a házakba, hajnalra, titkon. Sok helyütt a faállítást is megelőzte az ajándékozás szokása: ekkor az asztal alá terített szalmára (erről a szokásról itt írtunk bővebben) csempészték az ajándékokat a gyerekeknek, azt mondva: Kisjézus hozta.
Ahogyan a termőág majd a karácsonyfa-állítás világi szokásai és a liturgia - Krisztus születése - találkozott és egybeolvadt az évszázadok alatt, úgy fért meg egymás mellett békésen a boszorkány-látás és az éjféli misei ájtatosság is a régiek lelkében. A misén azok, akik szorgosan készítették Luca székét, megláthatták a hívek közt rejtező boszorkányokat, fejükön szarvakkal. Sokan pedig úgy mentek el otthonról a misére, hogy fehér abroszt hagytak az asztalon, rajta pohár vízzel és kaláccsal Kisjézus számára - ami kutatók szerint a halottaknak hagyott ételáldozat pogány szokásának keresztény magyarázata lehet.
Másutt aranyos vizet vagy életvizet meríthettek a leányok:
„ A Bereg megyei Fornoson a vízmerítésnek különös jelentősége volt az eladósorú nagylányok számára. A falun kívül egyetlen kút volt, melyet a legények és a lányok éjféltájban fenyővel és koszorúkkal díszítettek fel, és gúzsvesszővel a kúthoz kötötték az ágast. Amelyik lány éjfél után elsőnek oldja fel a gúzst, elsőnek meríti az aranyvizet (melyben hitük szerint Jézus fürdött meg), az megy leghamarabb férjhez – gondolták. Istensegítsen az éjféli miséről hazamenet merítették az aranyos vizet, ebből ivott és ebben mosdott az egész család. Ez a víz egészséget jelentett, mert hitük szerint ebben fürösztötték a Jézuskát."
A szenteltvízhez is sok szokás kapcsolódott. Az Ipoly mentén a leányok szentelt vizet vittek haza a szájukban, majd azzal mostak arcot és így tértek nyugovóra. A hiedelem szerint a vizet jövendőbelijük törli majd le álmukban - akit így kileshetnek. Göcsejben a leányok magokat - kukoricát, tökmagot, kölest - vetettek a szenteltvíztartóba, hogy sok kérőjük legyen, és oly gyorsan érkezzenek sorban, ahogyan a magot a tartóba behajították.
De nem csak a víz, hanem a tűz is fontos szerepet kapott. Volt, ahol a leányok olyan gyertya fénye mellett öltözhettek csak az éjféli misére, amellyel korábban lakodalomban világítottak. Másutt zajjal és fáklyafénnyel kísérve mentek csoportosan a pásztorok az éjféli misére, vonulásukkal űzve el a gonoszt a faluból. Sőt: Galgamácsán a pásztorok körbejárták a templomot nagy zajjal; kürtöltek, trombitáltak, pattogtattak az ostoraikkal mialatt a mise folyt - így tartva távol a gonosz szellemeket.
Az egyik legkülönösebb szokást Örményházán jegyezték fel az etnográfusok: a leányok ott mákos tésztát dobtak a szenteltvíz-tartóba éjfélkor. Hogy miért? Talán, hogy annyi kérőjük legyen, amennyi a mákszem a csuszán? Vagy hogy a gonoszt, a fekete lelket megtisztítsák a szentelt vízben? Ki tudja...és hogy erre miért nem volt jó csak a szemes mák - és hogy mit szimbolizált a mákot hordozó tészta - azt az emlékezet nem őrizte meg...
Az éjféli misével azonban nem ért véget a téli ünnepek varázslatos időszaka! Hamarosan jövünk a János-napi borszentelés és az Aprószentek hagyományaival és hiedelmeivel itt, a tunderpajta.kultura.hu-n! Tarts velünk decemberben is!
forrás: Magyar Néprajz
SkanzenBlog - A szentendrei Skanzen szakmai blogja. szerző: Nagyné Dr. Batári Zsuzsanna
képek : Fortepan, Vogl Elemér; OSZK, Shutterstock
