Február 28-án megnyílt a Szentendrei Régi Művésztelep Száll az ének című páros kiállítása: Kósa Klára kerámiaképei és a nála 69 évvel fiatalabb Klinkó Zita filctoll- és ceruzarajzai, mind népdalok által ihletett alkotások. Kiss Péter beszámolója a kultura.hu.n!
A Szentendrei Régi Művésztelepen elsőként az hat rám a legerősebben péntek este, hogy milyen sokan vannak, és milyen élénk, ünneplő a tömeg máris. Egyáltalán nem túlzok: közlekedni is alig lehet, leülni végképp nem, sőt még olyan zugot is nehezen találok, ahol sem én nem zavarok másokat, sem a kollégák engem, és tudok jegyzetelni. Egy-egy kamerának, fényképezőgépnek időről időre azért útban vagyok, de szerencsére senki sem ideges. Mivel gyerekek is jó néhányan érkeztek, és a kiállítás fő terében nagy készülődés jeleit lehet érzékelni, iskolai ünnepélyek hangulatára emlékeztet az esemény, de nem a hosszú beszédek miatt unalmas, hanem a színes, műsoros, jutalomkönyves alkalmakéra, amelyek sikerében gyerekek és tanáraik egyaránt nagyon érdekeltek.
Három népviseletbe öltözött lány éneke nyitja a programot – mint később kiderül, az Óbudai Népzenei Iskola növendékei, akiket az igazgató, Szerényi Béla kísér tekerőlanton. A dalok témája a szerelem, méghozzá a keserves, csalódásokkal teli, a hangvétel mégis inkább hetyke, mint szomorú. A népdal – állapítom meg magamban – a legsúlyosabb tartalmakat is kivételes könnyedséggel, eleganciával és életigenléssel képes közvetíteni.
Vajon miért a népdalt választotta Kósa Klára ihletőjéül? Egyáltalán: mitől népdal a népdal?Kiderül Kiss Péter írásából a kultura.hu-n!
