Jókai, a kert-ember

Jókai Mór, az ünnepelt író tiszteletbeli etnográfus és kerthez értő ember volt. Kevésbé ismert munkája a Kertészgazdászati jegyzetek elején így vezeti be az olvasót a kertművelés fortélyaiba: „Hogyan kell a földet megcsinálni: azt én a svábhegyi telkemen megmutattam. Az egy elhagyott kőbánya volt, melyben mély gödrök váltogatták egymást roppant agyaghalmokkal, szakadékos meredélyekkel, s a hol a sivány talaj nem fizette vissza a belevetett magot. És most ebben az elátkozott talajban óriási gyümölcsfák diszlenek, a mik minden évben gazdag terméssel fizetnek. " Jókai február 18-án született, 200 évvel ezelőtt. Íme Jókai, a kert-ember.

Jókai Mór az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán honoráriumából vásárolta meg első saját kertjét a Svábhegyen, a  Költő utcában 1853-ban Schweitzer hegedűgyárostól. A  Svábhegy akkor még nem villanegyed, hanem erdő volt, déli lejtőin szőlőkkel. 

Jókai ekkor kezd bele híres kertjének építésébe. A feladat nagy volt, hiszen egy meddőhányót vásárolt. A munka kezdeteiről és kísérleteiről őszintén ír a Kertészgazdászati jegyzetek c. munkájában.

„Próbáltam a földet megcsinálni rigolozással, trágyázással, terászozással. Mind a háromnak elő fogom adni az »okát« és a »módját«. Hat holdnyi területemen (az épületek, utak és udvarok kivételével) nincs egy lépésnyi tér, ami megfelelő kihasználásra elő ne volna készitve. Hanem aztán van is örömem benne. Mert megtanultam attól a nagy mestertől, a tapasztalástól, hogy kinek-kinek hol, merre van az igaz helye? Mert azt kell tudni a kertészgazdának, hogy hol szeret a körte, alma, hol az őszibaraczk, hol a szőlő, hol a rózsa? az egyik elcsenevész ott, a hol a másik pompázik, s mindegyik megköveteli a maga megcsinált földjét. De legjobban követeli ezt a szőlő."

Édesanyja, aki Laborfalvi Rózát és házasságukat is elfogadta eddigre, a kertvásárlás ötletével sokáig nem bírt kibélkülni. Leírása plasztikus képet ad a kezdeti állapotokról.

„Nem tudom, minek vette Móric azt a kősziklát. Nincs azon se fű, se fa, csak olyan hápa-hupa kőszikla, még a csacsi is elvész rajta."

Jókai azonban meglátta a „kősziklában" lehetőséget. A svábhegyi meddőhányót először a megfelelő növényzet kiválasztásával megvédte a szél ellen. Fákat ültetett északra és nyugatra az uralkodó szélirány szerint.

„A védő parkot a következő fákból állítottam össze: hársfa (háromféle: fekete, veres és ezüst-levelű), azután kétféle juhar, szilfa, barkóczafa, vadgesztenye, végre diófa. Az akácfa gyorsan nő, de a szelet nem fogja föl: legkésőbben levelesedik meg s leghamarabb lehullatja a lombját. A tölgy is jó, de szörnyű lassan fejlődik. Legháládatosabb a hárs. Aztán az a három-féle hárs, tíz napi időközökben virágozván (legelőbb a fekete, legutóbb a fehér levelű), egy hónapon át az egész háztájam fürdik a fölséges ámbraillatban."

A kertészkedést tavasztól őszig napi szinten művelte. És nem egyedül. Felesége, Laborfalvi Róza is részt vett a munkában. Együtt tervezték meg a  kertet, elrendezését, növényeit. Sőt, állatokat is tartottak egy idő után - de erről majd később. 

A kert kialakítását a szélvédő növényzet után a  talajjal folytatta. 

„Ez ám a kertészgazdának a nehéz tudománya (a ki hegyvidéken lakik): - megfogni a földet, megfogni a vizet, megfogni a napot, megfogni a szelet. (Ime az ősmagyarok vallása praktikus alkalmazásban!)"

Jókai rigolozott - azaz megforgatta a talajt 60-100 cm mélységig, betemette a kő bányászása okozta gödröket majd lonkázott - azaz teraszokat alakított ki, a talaj köveiből épített támfalakkal és termőréteget hordatott rá. 

„A domb oldalát kivágattam lonkákra; a mi kő kijött belőle (sok rossz kő!), abból rakattam gátat, mellvédet, falat a lonka külső szélére, a belső részén pedig ásattam méternyi mély és szintoly széles árkot; azt meghordattam jó termőfölddel, a mi van elég a szilvásban s ott haszontalan szaporitja a bogáncsot; ugy ültettem bele a szőlőt."

Különleges viszonya volt a szőlővel. Azt mondta róla, nagy úr. 

„A szőlő nem engedelmes jobbágy, mint a krumpli, a ki tudja már a kötelességét: - a szőlő a szolgabiró, aki munkára hajt s halasztást nem enged. A ki szőlőt ültet, nagy urat vesz magának."

És igaza lett. Háromszor veszett ki szőleje és háromszor ültette újra. A filoxéra fertőzés - a tengerentúlról Európába érkezett gyökértetű pusztítása itt írtunk róla bővebben- ellen a svábhegyi kerteket nem sikerült megvédeni - kivéve egyet. Jókaiét. A gyökértetű elszaporodásának természetes gátja volt, ha megfelelően homokos, omlékony volt a talaj. Így úszhatta meg a filoxérát a homoki szőlő a Kiskunságban. 

Jókai több módszert is bevetett a filoxéra ellen. Ott, ahol a szőlő kipusztult és újratelepítésre kényszerült, átforgatta a talajt, és a filoxéra számára élhetetlen homokot tette felülre.

A megmaradt tőkék védelmére pedig a szénkénegezést alkalmazta - szokatlan módon nem tavasszal.

Jókai a szénkénegezésre speciális időszakot tartott alkalmasnak. Az őszt. Méghozzá: MINDEN őszt, tizensok éven át.

„Akkor aztán ott hagyjuk a szőlőt s tavaszig bele sem lépünk. A mi élő filokszéra volt a gyökereken, az mind megtért a pokolba: ott maradtak csupán a petéi, azoknak nem ártott a marógáz: azok tavaszszal kikelnek, nyáron át ujra elszaporodnak, őszszel ujra legyilkoljuk őket. S ez a kedélyes háboru igy folyik nálam már tizenhárom év óta; ugy hogy most már keresve is alig találunk a szőlőkön filokszérát; hanem azért én folytatom a szénkénegezést; mert tudom jól, hogy a mi rossz van a földön, az tökéletesen el nem vész soha."

A filoxéra ellen idővel megszületett a gyógyszer: amerikai szőlőtőre kellett ráoltani a magyar szőlőfajtákat - mert az amerikai tövek immunisak voltak a filoxéra-fertőzésre. A kormány vándor-vincelléreket küldött ki az országba, hogy megtanítsák a módszerre a gazdákat.  Jókai kipróbálta ezt a  módszert is - így szőlője a kétféle kezelés révén virágzó maradt a teljesen kipusztult svábhegyi kertek közt szinte egyedüliként. 

"Mert kétféle kertészek vannak a világon: kertész-urak és kertész-gazdák. Ami tanács jó az egyiknek, nem jó a másiknak. Uri kertész az, aki nem tekint pénzre és haszonra, csupán a gyors sikerre és a gyönyörüségére. Ilyen kertész-ur vagyok én magam is a házam körül levő szőlőmben, ahol a magam gyönyörüségére kertészkedem, kisérletezek, próbálgatok. Gazda-kertész pedig az, aki számit, aki hasznot akar látni, mely a költekezésének és munkájának anyagi jutalmát behozza, hát ilyen gazda vagyok én az ujból megtelepitett szőlőmben, annál fogva szolgálhatok mind a két féle tanácscsal. "

A meddőhányóban a fák is nehezen voltak képesek gyökeret verni. Jókay Szilassy György metódusát vette át - különleges ültetési technikával érte el, hogy az almafák gyökérzete ne a mélyrétegi meddőbe, hanem a felső, termékeny televénybe kapaszkodjanak. 

 „Szilassy György almafái mély gödör helyett csucsos kupaczokat kaptak a földszin tetején, azokra helyezték el a fiatal csemetét, gyökereit szétterjesztve a kupacz fölött. (Akkurát, a hogy a spárga-rászákat szoktuk elültetni.) A fa gyökerét aztán betakarták jó magas dombbal, körülvették jó mély öntöző-árokkal; a fát magát természetesen hozzáguzsolták jó erős doronghoz, hogy a szél ki ne döntse. Az igy elültetett almafa aztán az első gyökérhajtásával a jó gyepszin földbe került bele s szétterjedő gyökereivel folytonosan a felső televény-réteget használta ki, a helyett, hogy a mély, atkás, kavicsos rétegekkel kinlódott volna. Volt is ottan gazdag és állandó termése a gyümölcsfának."

És hogy mit csinált eközben Laborfalvi Róza? Gondoskodott férjéről igazi háziasszony módjára. Hegedűs Sándorné Jókay Jolán visszaemlékezéseiből ismerjük a  részleteket: 

„A reggelit maga főzte és a kávéfőzés mellett tanulta szerepét. Sohasem ittam annál jobb kávét, mint amit ő főzött. Sokszor kértük, engedje meg, majd mi elkészítjük, ne fáradjon vele, de ő a világért sem engedte volna! Mire Móric bátyánk fölkelt, készen várta a pompás tejszínes kávé és a foszlós bélű kalács, amit szintén maga dagasztott Róza néni.”

Laborfalvi a színpadot 1859-ben hagyta el végleg, innentől már csak férjének és a kertnek, háznak élt. Az özv. Jókayné által oly nagyra tartott virágoskertjét gondozta, családját pedig házikoszttal kényeztette  És persze részt vett a legendás szüretek megrendezésében, amelyekről még Mikszáth is megemlékezett a Jókai élete és korában:

„Ismeretesek ezek a szüretek, öreg újságírók csacsogásai nyomán. A bográcsban főtt pompás birkapörköltek, amelyeknek a majoros, Füri János a mesterük, a nyárson sült csirkék, melyek lassú tűzön lassan pirulnak, sülnek s ezalatt maga a gazda folytonosan szalonnadarabokat forgat fölöttük, hogy a rájok csöpögő zsírt föligya a csirketest. Míg ezek künn a szabad tűzön sülnek, ott bent a konyhában bableves fő disznó körmivel, egy fazékban töltött káposzta rotyog, pöfög, orrjával, dagadóval, a kemencében pedig a finom túrós, kapros lepény sül, Jókai kedvenc ételeinek, melyek mind halálosak, a legkedvesebbike."

Laborfalvi Róza a kertbe lassan állatseregletet is telepített. Eleinte csibék, tyúkok, libák és kutyák. Egy idő után már hat kutyát tartottak és megérkeztek a nagytestű állatok is:  marha, ló és  egy hízó. Aztán malackák.  A pár leginkább  nyáron használta a Költő utcai villát és kertet -  Laborfalvi Róza azonban nem tudta kedves állatait magukra hagyni a zord svábhegyi télben. Hatvany Lajostól tudjuk, hogy az állatokat is beköltöztették télre a belvárosba, a Stáció (ma Baross) utcai földszintes ház udvarába. És nem csak oda...Hatvany megemlékezik arról, hogyan kényeztette a színésznő azt a kismalacot, amelyik ágyban aludt, és szabadon járt-kelt a lakásban.  Hatvany szerint az ölebként kényeztetett malac időnként „úgy röfögött be az ebédlőbe, mintha a családhoz tartoznék". 

A lábasjószágokon kívül Jókaiék háztartásához tartozott még pár madár is: egy szajkó, egy kanáripár, egy vörösbegy, egy stiglic, néhány gerle és egy - Hatvany szerint - állandóan kiáltozó kakadu.

Mikszáth is megemlékezik a Stáció utca különös hangulatáról:

„ A háznak téres mély udvara volt, befásítva, mint a falusi kúriáké. Egy hosszú sor ablak a Koszorú utcába nyílt, volt abban vagy tíz-tizenkét szoba. Bent az udvaron ambitus a Jókainé leandereivel. Különben igen egyszerű sárga alház volt, amelyre ráfért volna kívül-belül egy kis csinosítás. Az ablakok alacsonyan kezdődtek, úgyhogy az inasgyerekek is benézhettek az utcáról a szobákba. De hát nem néztek be - mit tudták ők és a körös-körül lakó szegény emberek (úr nem igen tévedt erre), hogy ki lakik a sárga házban. A ház kapuját csak akkor nyitották ki, ha a Jókai kocsija kiment vagy bejött, mert felvitte isten a gazda dolgát, a szárnyas ló mellé két földi lovat is szerzett, amelyekkel akkor kocogott fel a Svábhegyre és le onnan, amikor kedve tartotta. A kocsija is olyanféle falusi cséza volt, mint a Kampós uramé."

A Svábhegy és a Stáció utca mellett még egy kertet gondozott a házaspár - mégpedig Balatonfüreden.  Jókai először 1857-ben nyaralt a Balatonnál, és onnantól kezdve minden évben visszatért Füredre feleségével. A szívkórház mellett laktak ilyenkor, a Klotild udvarban. A füredi telket dr. Huray István fürdőorvos találta meg számukra a Kerek-templom mögött a János-dombon. Fantasztikus volt a panorámája Tihany felé. A pár azonnal meglátta benne a lehetőséget. 1867ben vették meg a telket - és  71-ben már itt nyaraltak az újonnan épült villában.  Füredre magukkal hozták szarkájukat, Jaklit és két újfundlandijukat, Szelkiát és Zulejkát is. A kertbe gyümölcsöst telepítettek, rózsakertet és télikertet alakítottak ki. Ez volt Laborfalvi Róza "szerelemkertje".

Felesége halála után Jókai már nem tudott itt nyaralni. 1989 elején el is adta a villát és a kertet. Később a család visszavásárolta. 1954-ben itt nyílt az ország első Jókai Emlékmúzeuma. A villa ma Jókai Emlékházként működik. Több, mint 200 tárgy idézi fel a házaspár emlékét és pompázatos kertjében ma is a Jókai által telepített fák alatt sétálhatunk. 

A Svábhegyen az egykori villa épülete helyén a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóságának épülete áll. De megvan a présház, amelyben a Petőfi irodalmi Múzeum Jókai Emlékszobát rendezett be. És persze megvan maga a kert, Jókai kedvenc oroszlános padjával, amely Jókai idején egy pavilonban állt. Az erről készült korabeli iillusztrációt az MNMKK nemrégiben tette szabadon felhasználhatóvá a Jókai 200 szabadon válogatás részeként.

Fotók: Wiki Commons, Jókai 200 szabadon, MNMKK